Melyik készülékek kompatibilisek az iOS és az iPadOS 15 rendszerrel?

Melyik készülékek kompatibilisek az iOS és az iPadOS 15 rendszerrel?

Az iOS 15 és iPadOS 15 rendszerfrissítések egyaránt szeptember 21-én kerültek ki, így még a felhasználók jelentős része feltehetően meg sem próbálta telepíteni ezeket a készülékeikre.

Ugyanakkor Apple szerviz szempontból jó tudni, hogy a frissítések fontosak. Nem csak biztonsági kérdésből kifolyólag, de az új szoftvereket mindig úgy alkotják meg, hogy a készülékeknek és az alkatrészeknek optimális működést biztosítsanak, például az akkumulátor üzemidejének a szoftveres optimalizálása végett.

Az iOS 15 és az iPadOS 15

Az iOS és az iPadOS kettéválásáról, a két szoftver közötti különbségről korábban már ejtettünk szót, amiről itt olvashatsz.

A rendszerfrissítések mindig egetverő, alapvető újdonságot vagy funkciókat tartogatnak, de az iOS és az iPadOS 15 ezt ezúttal nem teszik. Lényegében az előző rendszer kiegészítő folytatásai, néhány klassz, de nem létszükséglet funkcióval. Olyanokkal, amelyek egy világjárványból ébredező világban jól jönnek, ahol fontos a távolsági kapcsolattartás, de már készülni kell a régi-új világ kihívásaira is.

Az iOS 15 főbb újdonságai:

  • Új FaceTime funkciók, mint a rácsnézet, a „Térbeli hangzás”, a jobb hangfunkciók, a linkekkel történő meghívás a beszélgetésbe (nem Apple felhasználóké is) és a SharePlay a közös zenehallgatáshoz, filmezéshez és egyéb tevékenységekhez.
  • A Fókusz mód, ami az elfoglaltsághoz igazodó eszközhasználatot segíti.
  • A fotók infó panelje.
  • A Safari új megjelenése és funkciói. (Ezek közül nem minden elérhető azonnal.)
  • Sok újdonság a Térképek appban.
  • Élő szöveg

Az iOS 15 előnyei az apróbb új funkciók, a Fókusz mód és az, hogy az időjárás animációk klasszak. A hátrányai, hogy az egyik jelentősebb újítása, a SharePlay még nem elérhető, a Térképek új dizánjai kiemelten korlátozottan elérhetők, és úgy az egész unalmas, ahogy van.

Az iPadOS 15 főbb újdonságai:

  • Megérkeztek az iOS 14 újdonságai a widgetek, és a személyre szabható főképernyő.
  • Multitasking funkciók továbbfejlesztése. (Split view, Középre helyezett ablak, Új polc, Alkalmazásváltó)
  • Gyorsjegyzetek
  • FaceTime újdonságok (pl. SharePlay)
  • Fóusz mód
  • Térkép újdonságok

Az iPadOS 15 előnyei szintén az apróbb új funkciók, a Fókusz mód és, hogy végre ideértek a legjobb iOS 14 funkciók. A hátrányai, hogy a multitasking továbbra is nyögvenyelős, a widgetek zavarossá teszik a főképernyőt, multijúzer támogatás továbbra sincs, és a hardveres fejlesztések ellenére sem lett jobb a felhasználói élmény iPaden.

A támogatott készülékek listája

Az iPhone-ok lényegében az iPhone 6s-től felfelé mind támogatottak maradtak. Az iOS 15 kompatibilis iPhone készülékek listája:

iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12,  Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone Xs, iPhone Xs Max, iPhone Xr, iPhone X, iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone SE (1. generáció), iPhone SE (2. generáció), iPod touch (7. generáció)

Az iPadeknél a tavalyihoz képest nincs változás az új modelleket leszámítva, az iPadOS 15 kompatibilis iPad készülékek listája az alábbi:

12,9 hüvelykes iPad Pro (5. generáció) 11 hüvelykes iPad Pro (3. generáció) 12,9 hüvelykes iPad Pro (4. generáció) 11 hüvelykes iPad Pro (2. generáció) 12,9 hüvelykes iPad Pro (3. generáció) 11 hüvelykes iPad Pro (1. generáció) 12,9 hüvelykes iPad Pro (2. generáció) 12,9 hüvelykes iPad Pro (1. generáció) 10,5 hüvelykes iPad Pro 9,7 hüvelykes iPad Pro iPad (9. generáció) iPad (8. generáció) iPad (7. generáció) iPad (6. generáció) iPad (5. generáció) iPad mini (6. generáció) iPad mini (5. generáció) iPad mini 4 iPad Air (4. generáció) iPad Air (3. generáció) iPad Air 2.

Váltani, vagy nem váltani

Ahogy azt az elején már írtuk, Apple szervizes szemszögből nézve mindig érdemes frissíteni. Ugyanakkor, az is elfogadható, ha valaki nem akar. Mert bár az Apple régen nagyon nyomta a kötelező rendszerfrissítéseket, most először fordul elő, hogy a felhasználók maradhatnak a korábbi iOS verzión (ez esetben ez az iOS 14).

Immár továbbra is kapnak majd biztonsági frissítéseket, és csak annyi a teendő mindehhez, hogy ki kell kapcsolni az Automatikus frissítéseket a Szoftverfrissítés menüpontban a Beállításokban az Általános fül alatt. Innentől is jön majd jelzés, de csak az éppen használatbanlévő rendszer biztonsági frissítéseiről.

Mindenki döntse el saját belátása szerint, hogy akarja-e az érkező újdonságokat (pl. a teljesen átalakult Safari böngészőt) vagy sem, és tegyen belátása szerint.